Nem akárhogyan ért véget Lékai-Kiss Ramóna egyik legemlékezetesebb bulija, a tévés műsorvezetőt szó szerint kilakoltatták az albérletéből egy elszabadult házibuli után. Ma már nehéz elképzelni róla, hogy egész éjszakát átbulizna, hiszen az elfoglaltságai miatt aligha érne rá, ám a húszas éveiben ez még nem így volt.
Az eset jó néhány évvel ezelőtt játszódott, amikor Kiss két barátnőjével bérelt egy lakást Budapesten. Egy ártatlannak induló, spontán házibuli ötlete akkor még senkit nem készített fel arra, mi következik. A lányok az ajtóra egy sokatmondó feliratot is kitettek:
akit zavar a parti, nyugodtan csatlakozhat.
Ahogy Lékai-Kiss Ramóna a Kasza Tibi által vezetett 1% Klub című műsorban felidézte, az ad hoc összejövetel valóságos lavinát indított el, és mire észbe kaptak, már szinte az egész környék náluk ünnepelt. Az apró albérletben végül közel kilencvenen dajdajoztak, a hangulat pedig hajnalig egy pillanatra sem ült le.
A parti valóban felejthetetlenre sikerült, csakhogy nem egészen úgy, ahogy azt a színésznő és lakótársai elképzelték. A következmény nem maradt el, másnap már nem volt maradásuk. Az elszabadult házibuli miatt a főbérlő rövid úton megvált tőlük, a lányoknak pedig csomagolniuk kellett.
Forrás, szerző: index.hu