Az Egyesült Államokban ma már tízből hét rákbeteg legalább öt évig él a diagnózis után, ami látványos javulás az 1970-es évekhez képest az Amerikai Rákellenes Társaság friss jelentése szerint - írja az NBC News.
Az Egyesült Államokban mérföldkőhöz érkezett a rák elleni küzdelem: a diagnózist követően a betegek 70 százaléka él legalább öt évig. Az 1970-es években ez az arány még mindössze 50 százalék volt, az 1990-es évek közepén pedig 63 százalék.
Az ötéves túlélés a rákos megbetegedéseknél a leggyakrabban használt mutató. Ennek oka, hogy számos daganattípusnál az ismételt kiújulás kockázata jelentősen csökken, ha a betegség öt éven belül nem tér vissza.
A jelentés vezető szerzője, Rebecca Siegel szerint a kezelések fejlődésének köszönhetően sok rákfajta a halálos ítéletből inkább krónikus, hosszú távon kezelhető betegséggé alakult át. Úgy fogalmazott: évtizedekbe telik, mire a kutatásokból korszerű terápiák lesznek, és mostanra kezd igazán látszani ezeknek a befektetéseknek az eredménye.
A becslések szerint 1991 és 2023 között mintegy 4,8 millió rákhoz köthető halálozást sikerült megelőzni a hatékonyabb kezeléseknek, a korábbi felismerésnek és a dohányzás visszaszorulásának köszönhetően.
Forrás, szerző: portfolio.hu