Itt az új dátum, ekkor érkezhet az iPhone Air 2
Tech ', Apple hírek

Míg korábban az is kérdőjeles volt, lesz-e egyáltalán iPhone Air 2 az első generációs változat gyenge eladási számai miatt, mostanra már több információ is arról szól, hogy mikor érkezhet meg a mobil.

Az elmúlt két hónapban több információ is napvilágot látott arról, mit is tervez az Apple az iPhone Airrel, egész pontosan az utódjával, az iPhone Air 2-vel. Hallani lehetett már arról, hogy annyira rosszak az eladási számok, hogy a következő generációs változat kiadását már el is kaszálta a vállalat. Sőt, az Apple kudarcából okulva a kínai gyártók sorra állítják le azokat a fejlesztéseket, amelyek végén ilyen készülékeket adtak volna ki a cégek.

Ez azonban csak az egyik híresztelés: emellett él egy olyan vonal is, amely szerint az Apple valójában már javában tervezgeti az iPhone Air 2-t. Ezt az információt erősítette meg karácsony előtt egy másik forrás is, méghozzá azzal a felütéssel, hogy az eszköz jön ugyan, csak késik: 2027 tavaszán mutathatja be a cupertinói cég.

Most egy újabb hír érkezett az iPhone Air 2 kapcsán: a kínai közösségi oldal, a Weibo egyik szivárogtatója, a Fixed Focus Digital arról írt bejegyzést, hogy legjobb tudomása szerint a mobilt 2026 őszén, egész pontosan szeptemberben tervezi bemutatni az Apple.
Ha mindez nem lenne elég, a szivárogtató azt is megpendítette, hogy érkezhet egy iPhone 17E, vagyis a legolcsóbb Apple mobil újabb verziója. Erre elvileg 2026 tavaszáig kell majd várni, és már elindult a tömeggyártása is.

Akármi is lesz az iPhone Air 2 sorsa, azt már most nyugodt szívvel ki lehet jelenteni, hogy az utóbbi évek egyik legkalandosabb előéletű iPhone-járól van szó. Persze azért az iPhone Foldot még így sem körözi le, amelynek érkezéséről éveken át ellentmondásos híreket lehetett hallani. Mostanra azonban eléggé egy irányba mutatnak a dolgok.

Forrás, szerző: hvg.hu