Eddigi legnagyobb villanyautójának bemutatójára készül a Hyundaior
Tech ', E-autó

A Hyundai a jövő évben is folytatja elektromosautó-kínálatának bővítését, és már két hetet sem kell várnunk arra, hogy részletesebben hallhassunk a márka terveiről: a január 9-én induló Brüsszeli Autószalonra több bemutatóval is készülnek a dél-koreaiak.

A belga fővárosban mutatkozik be a Hyundai eddigi legnagyobb elektromos autója, egy, még a három üléssoros IONIQ 9-nél is méretesebb jármű. Bár a gyártó egyelőre nem árulta el az újdonság nevét, a sajtó egy teljesen elektromos Staria egyterű érkezését prognosztizálja, mely a jelenleginél is sokoldalúbbá teszi a márka portfólióját. A műszaki tulajdonságok kapcsán egyelőre annyi bizonyos, hogy 800 voltos rendszert kap az autó, így rendkívül gyors töltésre számíthatunk a megfelelő DC töltőoszlopokon.

Brüsszelben mutatkozik be először európai közönség előtt a megújult IONIQ 6 is, bemutatva továbbfejlesztett aerodinamikai megoldásait és technológiai újításait. A látogatók az N Zone-ban a sportos IONIQ 5 N és IONIQ 6 N modelleket is megnézhetik, valamint az Insteroid koncepciót is, amely videojáték-ihlette stíluselemekkel és merész formatervezéssel demonstrálja a Hyundai kreativitását a sorozatgyártású modelleken túl.

A Brüsszeli Autószalon 2026-ban 64 autómárkának ad otthont, és több mint 300 ezer látogatót várnak a szervezők. A Hyundai sajtótájékoztatójára 9-én délelőtt 10 órakor kerül sor.

Forrás, szerző: villanyautósok