Emlékeztek arra a koncepciótelefonra, amit a Honor a közelmúltban megvillantott? Arra, amelyiknek egy hátlapból kihajló, gimbal-stabilizált kamerája van, és Robot Phone a neve? Úgy látszik, hogy a kínai gyártó bízik ebben az ötletben, és a hírek szerint valódi piaci terméket faraghat belőle, amelynek érkezésére valamikor jövőre számíthatunk.
Van egy SmartPikachu nevű, Weibón ténykedő technológiai bennfentes, aki úgy tudja, hogy a Honor Robot Phone tömeggyártása már a jövő év első felében megkezdődik. Igaz, a koncepciót már megvillantották, a vállalat a hivatalos nagy leleplezést a 2026 márciusában esedékes MWC kiállításra tartogatja, a tényleges piaci bevezetés pedig várhatóan augusztusban lesz.
Azt egyelőre nem tudni, hogy a mobilt megtartják a kínai vásárlók exkluzív különlegességének, vagy lesz nemzetközi értékesítés is. Az MWC-s bejelentés mindenképpen az utóbbira utal. Mi örülnénk a készüléknek, mert tényleg egy egyedi és a maga nemében ötletes koncepcióról van szó. A készülék legizgalmasabb eleme a hátlapból kihajtható, gimbal-stabilizált kamera, amely a DJI Osmo Pocket megoldását idézi fel lelki szemeink előtt.
Ez az egység alkotja a robot fejét, és sokkal többre képes, mint a hagyományos optikai képstabilizátorok. A kialakításnak köszönhetően a telefont akár az ingzsebünkbe téve is használhatjuk vlogolásra, de rögzíthetjük kerékpárra vagy autóra, hogy stabil felvételeket készítsünk száguldásainkról. A különleges hardvert fejlett mesterséges intelligencia támogatja a munkája során.
Forrás, szerző: napidroid.hu