Fogyókurás injekció lassíthatja az Alzheimer-kórt
Érezd!, Egészség

Fokozódó népszerűségnek örvendenek a fogyókúrás injekciók, amelyeknek egyre több jótékony hatására derül fény. Különböző tanulmányok szerint csökkenthetik a szívbetegségek és a bélrák kockázatát, sőt, fokozhatják a termékenységet – és a legújabb ismeretek szerint már az Alzheimer-kór kialakulását is.

Egy friss brit kutatás szerint a liraglutidot tartalmazó GLP–1-injekció – amelyet eddig főként cukorbetegek és fogyni vágyók használtak – csökkentheti az agyi zsugorodást és lassíthatja a memóriaromlást. A felfedezés különösen nagy port kavart, miután nemrég derült ki, hogy a sokak által csodaszernek tartott szemaglutid (a Wegovy hatóanyaga) nem segített Alzheimer-kórban szenvedő betegeken, írja a Sun.

A GLP–1 szerek megállíthatják az Alzheimer-kórt
A kutatás a Nature Medicine folyóiratban jelent meg, és az eddigi legerősebb bizonyítéknak tűnik arra, hogy a GLP–1 típusú gyógyszerek nemcsak a súlyt, hanem a demencia előrehaladását is képesek befolyásolni. A Saxenda néven is ismert liraglutid már hosszú ideje elérhető a 2-es típusú cukorbetegség kezelésére. A gyógyszercsoport a gyomor teltségérzetét szabályozó hormonokat aktiválja, így csökkenti az étvágyat – most pedig úgy tűnik, a központi idegrendszerre is hat.

A brit kutatásban 204 Alzheimer-beteg vett részt egy éven át. A csoport fele naponta liraglutid injekciót kapott, a többiek pedig placebót. A tanulmány fő célja az volt, hogy kiderüljön: javítja-e a gyógyszer az agy glükózfelhasználását (az egészséges agyműködés kulcsfontosságú markerét) – ez azonban nem teljesült. A mellékhatásként jelentkező eredmények viszont mindenkit megdöbbentettek: 50 százalékkal kevesebb zsugorodás volt tapasztalható az agy olyan területein, amelyek a memóriát, a nyelvet, a tanulást és a döntéshozatalt irányítják. Emellett 18 százalékos lassulás volt a kognitív hanyatlásban: azaz a memória, a térbeli tájékozódás és szövegértés romlása lassabban következett be. A résztvevők jól tolerálták a kezelést, csupán enyhe gyomorpanaszokról és mérsékelt fogyásról számoltak be.

A demencia rohamosan terjed: 2040-re 1,4 millió brit érintett lehet
Az Egyesült Királyságban ma 982 ezer ember él demenciával – a legtöbben Alzheimer-kórral. A szám 2040-re 1,4 millióra nőhet, mivel az időskor a legnagyobb rizikótényező. Éppen ezért váltott ki ekkora figyelmet, amikor a korábbi kutatások azt mutatták, hogy a szemaglutid 40-70%-kal csökkentette az Alzheimer-kockázatot cukorbetegeknél, más vizsgálatok pedig 33 százalékos kockázatcsökkenést találtak.

Csakhogy idén novemberben jött a hidegzuhany: egy 3800 fős nagyszabású vizsgálat szerint a szemaglutid nem lassítja a már kialakult Alzheimer-kórt.

A kutatók figyelmeztetnek: ez még csak a kezdet
A mostani brit tanulmány szerzői egyértelműen hangsúlyozták, hogy kicsi volt a minta, rövid volt a vizsgálat, és nem bizonyítja, hogy a gyógyszert rutinszerűen használni lehetne Alzheimerre. Éppen ezért mielőtt a liraglutid akár csak tesztprogramként bekerülhetne a brit egészségügyi rendszerbe, sokkal nagyobb, több éves klinikai vizsgálatokra lesz szükség.

Megvan a hosszú élet titka? Ez a filléres gyógyszer lehet a megoldás
Sokak szerint a hosszú élet titka a méregdrága táplálékkiegészítőkben, a különleges diétákban vagy az egzotikus terápiákban rejlik. Úgy tűnik azonban, hogy egy filléres, régóta ismert, cukorbetegségre használt gyógyszer lehet az igazi megoldás, írtuk meg nemrég az Origón.

Csak napi 800 kalória – és a cukorbetegség eltűnik?
Soha nem próbált még ennyi brit felnőtt ilyen drasztikus fogyókúrát, mint most. A 800 kalóriás „leves és turmix diéta” a cukorbetegség elleni harc új csodafegyverének tűnik, amely már több ezer ember életét változtatta meg, hívtuk fel a figyelmet az Origón.

Forrás, szerző: origo.hu