KKevin édesanyja meglepő vallomást tett: „Néha égnek áll a hajam a fiam zenéitől”
Sztárhírek, Belföld

A mindössze 25 éves KKevin évek óta hihetetlen népszerűségnek örvend a fiatalok körében, számos előadóval készített közös dalt, és egyre több fellépésre hívják. Kevin nemrég betekintést engedett a magánéletébe, édesanyja pedig őszintén mesélt arról, hogy fia még ma is elküldi neki a zenéit a megjelenés előtt, hogy mondjon véleményt a friss alkotásokról.

A fiatal, népszerű KKevin számos közreműködést és fellépést tudhat maga mögött
Zenei karrierjét korán, 12 évesen kezdte, 18-19 évesen pedig komolyabban elköteleződött a rap műfaj iránt
Édesanyja támogatja pályafutását, véleményt mond az új dalairól és érzelmi hátteret biztosít fiának
A zenész tíz évig tervezi folytatni pályáját, hosszabb távon pedig családalapításon gondolkodik
– Mindig biztos érzelmi hátteret nyújtottunk neki, és a lelki támogatást most is megkapja tőlünk – mondta Kevin édesanyja, Bettenbuch Krisztina Az én utam című műsorban, amely vasárnap estétől érhető el a Creator TV YouTube-csatornáján. – Kevin az általános iskolában végig jó tanuló volt, és a magatartására sem lehetett panasza senkinek. Egy alkalommal, amikor megkérdezték tőle, minek örült a legjobban az életében, ami nem tárgy volt, azt mondta, hogy az öccse születésének.

Forrás, szerző: blikk.hu