A technológiai világ vándor hírhozói azt suttogják a tábortüzek körül, hogy a Samsung első háromfelé hajlítható okostelefonja, a Galaxy Z TriFold várhatóan decemberben jelenik meg Dél-Koreában. Sem közgazdász végzettség, sem a Samsung titkos irataiba való betekintés nem volt szükséges ahhoz, hogy kitaláljuk: a spéci kialakítású mobil pokoli drága lesz. Ez a kijelentés most is megállja a helyét, de állítólag a vártnál valamivel barátibb összeget vésnek fel a TriFold csodadobozára.
A Samsung Galaxy Z TriFolddal kapcsolatos hírek legújabb forrása a dél-koreai yeux1122. A technológiai bennfentes úgy tudja, hogy a háromfelé hajlítható okostelefon ára a Samsung hazai piacán 3,6 millió von, vagyis nagyjából 955 ezer forint körül alakulhat. Egy ilyen kiadástól ha le nem is térdelnek a családi kasszák, de azért biztosan felsóhajtanak, ugyanakkor mégiscsak kisebb összegről van szó, mint amit korábban pletykáltak.
Eddig a legtöbb helyről azt lehetett hallani, hogy 4 millió wont kérnek majd el a telefonért, ami átszámítva nagyjából 1 millió 60 ezer forintot jelent. A legfrissebb hírek szerint a különleges készülék kizárólag közvetlenül a Samsungtól lesz megvásárolható, méghozzá egyetlen színben és egyféle tárhelykonfigurációban. Jó eséllyel ez 16 GB RAM-ot és 1 TB tárhelyet jelent, de vannak értesülések 512 GB-os kiszerelésről is. Reméljük, hogy ezért a félelmetes összegért a nagyobb tárhelyet pakolják majd a telefonba.
A Samsung Galaxy Z TriFoldról azt beszélik, hogy kinyitott állapotában 10 hüvelykes belső kijelzőt bocsát majd tulajdonosának rendelkezésére, aki ha zsebre szeretné vágni a készüléket, egy 6,5 colos külső képernyőn csekkolhatja a fontosabb történéseket. Az okostelefon hátoldalára 200 megapixeles elsődleges kamerát szerelhetnek, az energiaellátás feladatát pedig egy 5437 mAh-s akkumulátorra bízhatja a dél-koreai gyártó.
Forrás, szerző: napidroid.hu