Úgy tűnik, 2027-ben újra felkerülhet az Intel neve az Apple laptopjai mellé, csak épp nem úgy, mint régen. Ming-Chi Kuo friss ellátási láncjelentése szerint a cupertinói cég azt fontolgatja, hogy az M-széria belépőszintű chipjeinek gyártását részben az Intelre bízza.
Ezek természetesen nem Intel-tervezésű x86 processzorok lennének, hanem Apple által tervezett ARM-alapú M-szériás lapkák, amelyeket az Intel csak legyárt. Az együttműködés célja elsősorban a beszállítói kockázatok csökkentése és az amerikai gyártás erősítése. Az Apple évek óta teljes mértékben a TSMC-re támaszkodik, így a vállalat most gyártási diverzifikációba kezdhet, különösen az olyan modellek esetében, mint a MacBook Air, az iPad Air vagy az iPad Pro, amelyekben a jövőben Intel által gyártott M6 vagy M7 processzorok is megjelenhetnek.
A gyártás az Intel vadonatúj 18A eljárásán történne, amelyet a vállalat az „Észak-Amerika első, 2 nm alatti csíkszélességű gyártástechnológiájának” nevez. Ettől a folyamattól egyébkén maga az Intel is nagyon sokat vár a saját processzorai kapcsán, a pletyka pedig ezt meg is erősítheti, hiszen ha az Apple lát benne valamit, akkor jó irányba haladhatnak. A legerősebb chipek, vagyis a Pro, Max és Ultra verzió, illetve az iPhone-ok A-szériás lapkái viszont továbbra is TSMC-nél maradnak.
Ha a pletykák igazak, 2027-ben különös fordulat tanúi lehetünk. Az Intel újra sz
Forrás, szerző: tech