Szexuális bántalmazással vádolt püspök lemondásáról döntött XIV. Leó pápa
Europethrob hírek ', Külföldi hírek

XIV. Leó pápa szombaton elfogadta a spanyol egyházi vezető, Rafael Zornoza lemondását, miután a püspököt azzal vádolják, hogy a kilencvenes években fiatal papként éveken át szexuálisan bántalmazott egy papnövendéket, akinek az esete most egyházi vizsgálat tárgya. A döntés azért jelentős, mert ez az első ismert alkalom, hogy az új pápa visszaéléssel vádolt püspök ügyében lépett, miközben a spanyol katolikus egyház sorozatos botrányokkal küzd, és a vatikáni vizsgálatot a sajtó értesülései után erősítették meg.
XIV. Leó pápa szombaton elfogadta egy betegeskedő spanyol püspök lemondását, aki egyházi vizsgálat alatt áll, miután a vádak szerint az 1990-es években szexuálisan bántalmazott egy fiatal papnövendéket – számolt be róla az ABC News. Ez az első ismert alkalom, hogy az új pápa visszaéléssel vádolt püspök lemondását fogadta el.

A Vatikán egyetlen mondatból álló közleménye szerint Leó pápa elfogadta a 76 éves Rafael Zornoza, Cádiz püspöke lemondását. A döntést nem indokolták, a püspök tavaly 75 évesen – a püspökök szokásos nyugdíjkorhatárán – nyújtotta be a pápának a lemondását,

amit azonban csak az után fogadtak el, hogy a sajtó a hónap elején azt írta: Zornozát egyházi bírósági vizsgálat alá helyezték.

Az El País napilap, amely 2018 óta sorozatosan tárja fel a spanyol katolikus egyházban történt évtizedes visszaéléseket és az azokat övező eltussolásokat, közölte: Rafael Zornozát azzal vádolják, hogy fiatal papként, a getaféi szeminárium vezetőjeként bántalmazott egy fiatal, azóta kilépett papnövendéket.

A beszámoló – egy, a nyáron a Vatikánnak írt levélre hivatkozva – arról írt, hogy a püspök fogdosta a fiút, és rendszeresen vele aludt 14 éves korától egészen 21 éves koráig.

A volt papnövendék levelében az is szerepelt, hogy a püspök gyóntatta őt, valamint rábeszélte, hogy forduljon pszichiáterhez, hogy „meggyógyítsa” a homoszexualitását. A cádizi egyházmegye tagadta a vádakat, de megerősítették, hogy a vizsgálatot a madridi egyházi bíróság, a Rota folytatja.

A pápa egyelőre nem nevezett ki ideiglenes vezetőt az egyházmegye élére, a spanyol püspöki kar bocsánatot kért, de hazugságnak nevezte az ombudsmani jelentés következtetéseit.

Reagált az egyházmegye
Egy november 10-én kiadott közleményében az egyházmegye azt írta, hogy Zornoza együttműködik a vizsgálatban, és átmenetileg felfüggesztette programjait „a tények tisztázása és egy agresszív daganatos betegség kezelése miatt”. „A közel 30 évvel ezelőtti eseményekre vonatkozó vádak rendkívül súlyosak, ugyanakkor hamisak is” – állt a közleményben.

Ez az első nyilvánosan ismert eset, amikor egy püspököt visszavonultatnak, és visszaéléssel kapcsolatos vizsgálat alá vonnak, mióta a spanyol egyház az elmúlt években szembenézett az évtizedeken át tartó visszaélések és eltussolások örökségével, amelyek megrázták az egykor mélyen katolikus Spanyolországot.

2023-ban Spanyolország első hivatalos visszaélés-vizsgálata arra utalt, hogy az áldozatok száma akár a több százezret is elérheti. Az ombudsman 18 hónapon át folytatott vizsgálatot, 487 olyan esettel foglalkozva, ahol az állítólagos áldozatok beszéltek a vizsgálócsoporttal. A spanyol katolikus vezetés ezután saját jelentést készített, amely 2024-ben megállapította, hogy 1945 óta 728, az egyházon belül tevékenykedő elkövetőt azonosítottak.

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala ingyenesen hívható a +36-80-505-101-es telefonszámon (h., cs., p.: 18:00–22:00, k.: 10:00–22:00, sze.: 12:00–16:00). Az egyesület segélyvonala külföldről a +36-1-267-4900-as telefonszámon érhető el. További információ az egyesület segélytevékenységeiről a nane.hu oldalon található.

Az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat a nap 24 órájában, Magyarországról ingyenesen elérhető a 06-80-20-55-20-as telefonszámon.

(Borítókép: Rafael Zornoza 2025. november 10-én. Fotó: Forta / Reuters)

forrás ,szerző: index.hu