Valami egészen hátborzongatóra találhatott bizonyítékot a James Webb űrteleszkóp
Europethrob hírek ', Külföldi hírek

A csillagászok a James Webb űrteleszkóp (JWST) adatait elemezve valószínűleg megtalálták az első konkrét bizonyítékot az univerzum legkorábbi és legbrutálisabb óriásaira. Ezek az egzotikus égitestek akár tízezerszer is nagyobb tömegűek lehettek, mint a mi Napunk, létezésük pedig alapjaiban írhatja át a galaxisok fejlődéséről alkotott elképzeléseinket.
A felfedezés középpontjában egy távoli, GS 3073 jelű galaxis áll, amelyet jelenleg is abban az állapotában látunk, ahogy az ősrobbanás után nagyjából egymilliárd évvel létezett. A kutatók figyelmét a galaxisban mért szokatlanul magas nitrogénkoncentráció keltette fel. Az Astrophysical Journal Letters című folyóiratban megjelent tanulmány szerint ez a különös kémiai „aláírás” csak egyetlen dologgal magyarázható: azzal, hogy a galaxisban jelen vannak (vagy voltak) az úgynevezett III. populációs szupermasszív csillagok, amelyek tömege a becslések szerint 1000 és 10 ezer naptömeg közé eshetett.

Megdőlhet a 120-as szabály
A kutatócsoport a JWST spektroszkópiai adatait vizsgálva vette észre, hogy a GS 3073 galaxisban a nitrogén és az oxigén aránya drasztikusan eltér a normálistól. A csillagfejlődési modellek lefuttatása után arra jutottak, hogy ezt a többletet hagyományos csillagok nem termelhették ki – hívja fel a figyelmet a New Scientist.

A szimulációk szerint azonban egy 10 ezer naptömegű ősi óriáscsillag belsejében zajló fúzió képes lehet erre: ahogy a hélium égése zajlik, a szén nitrogénné alakul, majd ez a hatalmas mennyiségű anyag a csillag pusztulásával kiszabadul a galaxisba.

A galaxisok fejlődésére vonatkozó összes modellünk azon az előfeltevésen alapul, hogy a csillagok tömege nem haladhatja meg a Nap tömegének nagyjából 120-szorosát

– nyilatkozta Devesh Nandal, a Harvard–Smithsonian Asztrofizikai Központ kutatója és a tanulmány vezető szerzője. „Bár elméletben már felmerült az ennél nehezebb csillagok lehetősége, eddig soha nem volt kézzelfogható megfigyelés, ami ezt alátámasztotta volna.”

A III. populációs csillagok az elméletek szerint a korai univerzum érintetlen hidrogénjéből és héliumából születtek, még az előtt, hogy az első szupernóva-robbanások nehezebb elemekkel szórták volna tele a világűrt. Ezek az ősi óriások rövid, de rendkívül heves életet éltek, mielőtt fekete lyukakká omlottak volna össze.

Kételyek és remények
Bár Nandal szerint ez az eddigi legmeggyőzőbb bizonyíték, a tudományos közösség nem minden tagja ennyire biztos a dolgában. Roberto Maiolino, a Cambridge-i Egyetem kutatója például szkeptikus, szerinte a vizsgált galaxis kémiailag túl „érett”, túl sok nehéz elemet tartalmaz ahhoz, hogy ilyen ősi típusú csillagok legyenek benne.

John Regan, az írországi Maynooth Egyetem kutatója azonban optimistább. Szerinte a korai univerzum tele volt furcsaságokkal.

„Amikor a korai univerzumot figyeljük, csupa igazán különös, egzotikus galaxissal találkozunk. Ezért nehéz lenne azt állítani, hogy ilyen szupermasszív csillagok nem alakulhattak ki, csak azért, mert az túl szokatlan lenne” – fogalmazott.

A fekete lyukak rejtélye
Ha a felfedezést sikerül megerősíteni, az megoldhatja a kozmológia egyik legnagyobb fejtörőjét: hogyan nőttek a szupermasszív fekete lyukak milliárd naptömegűre már az univerzum legelső milliárd évében? A válasz egyszerű lehet: ha ezek a gigantikus csillagok összeomlottak, sokkal nagyobb „magot” (kezdőtömeget) biztosítottak a fekete lyukaknak, mint a hagyományos csillagok, lehetővé téve a hihetetlenül gyors növekedést.

Forrás, szerző: index.hu