Curtis szerint az új videóklipje már önmagában is különlegesség, a rapper elmondása szerint ez az első magyar zenei klip, amely 100 százalékban mesterséges intelligencia (AI) segítségével készült. Minden jel arra mutat, hogy volt zenésztársának, Majkának is odaszúrt benne.
A Blikk beszámolója szerint az újpesti rapper, polgári nevén Széki Attila, „fekete bárányként” jelenik meg a klipben, miközben különböző állatalakok szimbolizálják a média és a zeneipar szereplőit. Az egyik jelenetben egy róka énekli a Belehalok című közös sláger refrénjét, miközben az aranylemez borítóján az előadók neve mellett ez olvasható: „Csalfa, Curtis és BLR”. A célzás viszonylag egyértelmű, hogy a csalfa róka Majkát jelképezi.
A klip gyorsan elindította a találgatásokat a közösségi médiában.
Ha őszinték vagyunk, sokszor állatiasan viselkedünk, mi, emberek. Tökéletesen tükrözi az emberek lelkét, az életben való szerepét, ahogy itt megjelennek
– mondta a rapper a dal üzenetéről.
A dalban egyébként más ismert nevek is felbukkannak: Zalatnay Cini például „börtönbe kerülő” nőstény oroszlánként tűnik fel a dalszövegben és a klipben. A rapper szerint mindenki ismerje fel magát, és biztos benne, hogy célba értek az üzenetek.
Ez a jövő! Az, hogy elsőként nekem készült egy full AI-os klip, szerintem korszakalkotó. Vadász Roland ötlete volt a koncepció, aztán Oláh Ákos barátommal, aki készítette a klipet, hárman összeültünk, és kitaláltuk a karaktereket. Bár az AI-hoz annyira nem értek, mindenbe beleszóltam, hiszen ettől lesz »curtises« a dolog. Szerintem ennek a dalnak nagyon jó ízt adott ez az egész
– mondta el a teljesen mesterséges intelligencia által generált klipről a rapper.
Majka is reagált
Majka, azaz Majoros Péter a Facebook-oldalán reagált a csalfa jelzőre. Az énekes egy képet posztolt, amelyen olyan adatok láthatóak, melyek szerint többen nézték az X-faktor adását, mint a rivális Megasztár első élő show-ját.
A poszthoz egy mondatot csatolt csak: „Csalfáék kikormolták a púzót…”
Forrás,szerző: index.hu