Az énekesnő nevetve nézte végig Mészáros Árpád Zsolt produkcióját, aki a Sztárban Sztár All Stars színpadán formálta meg őt. Zalatnay Sarolta elárulta, egy percig sem bánta, hogy a paródia helyett tiszteletteljes előadást kapott.
Zalatnay Sarolta szerint Mészáros Árpád Zsolt „nagy alázattal és profizmussal” közelítette meg karakterét, és pontosan azt a lendületet hozta, amit a közönség ma is láthat tőle a koncerteken. Az énekesnő hozzátette: örül, hogy nem a fiatalkori, hanem a jelenlegi énjét vitték színpadra, így elkerülhették a paródia veszélyét.
Zalatnay Sarolta: „Nem lépett át oda, ahol már megsértődhetnék”
A Sztárban Sztár All Stars zsűrijének néhány csípős megjegyzése sem tudta kizökkenteni az énekesnőt, aki humorral kezelte a helyzetet. Mint mondta, hetvenhét évesen is büszke önmagára, és nem akarja tagadni a korát vagy alakját.
Egy énekesnő vagyok, aki hatvankét éve áll színpadon, és pontosan tudja, mit lát a tükörben
– fogalmazott Zalatnay Cini.
További részletek és Mészáros Árpád Zsolt reakciója a BORS oldalán olvashatók.
Forrás, szerző: origo.hu