Ha még időjárásban nem is, de a naptár szerint már elkezdődött az ősz. Ehhez az évszakhoz pedig a lehulló falevelek, a Halloween és bekuckózás mellett a forró italok kifejezetten kötődnek. Napi egy bögre tea pedig amellett, hogy rendkívül finom, más jótékony hatást is tartogathat: akár a felesleges kilók leküzdésében is a segítségünkre lehetnek. Az erre megfelelő teák a fogyást a bennük lévő katechineknek köszönhetik, vagyis olyan növényi vegyületeknek, amelyek serkenthetik az anyagcserét, ugyanis erőteljes antioxidáns tulajdonságokkal rendelkeznek – írja a Femcafe.
A tea négy fő katechint tartalmaz (EC, EGC, ECG és EGCG), melyek közül az EGCG a leggyakoribb és valószínűleg a legjelentősebb az egészségre gyakorolt hatásokban. Az íze és tápanyagtartalma függ a termesztéstől és a feldolgozástól, így bizonyos fajták különösen hasznosak lehetnek a fogyás támogatásában.
A kutatások szerint a tea kétféleképpen segíthet: egyrészt kalóriadús italok helyett fogyasztva már önmagában is hozzájárulhat a súlycsökkenéshez, másrészt a benne lévő katechinek serkenthetik az anyagcserét és fokozhatják a zsírbontást.
Abban a szakértők pedig egyöntetűen egyetértenek, hogy a cukor nélküli, frissen főzött tea egészséges választás. Az alábbi három teafajta pedig kiváltképp hatékonynak bizonyul a fogyás segítésében.
Fekete tea
A fekete tea hosszabb oxidációja adja intenzív ízét és kedvező hatásait, míg teaflavin-tartalma támogathatja a zsíranyagcserét, mérsékelheti a kalóriabevitelt és javíthatja a bélflórát. Kutatások szerint napi három csésze fogyasztása a karcsúbb derékvonalat is elősegítheti.
Zöld tea
A zöld tea a legismertebb fogyást támogató ital, amit kutatások is alátámasztanak. Rendszeres fogyasztása alacsonyabb testzsírszázalékkal és karcsúbb derékkal hozható összefüggésbe. Hatását főként az EGCG katechin és a koffein együttesen erősítik, ugyanis ezek fokozzák a kalóriaégetést, gátolják az új zsírsejtek képződését, és segítik a meglévők lebontását. A leghatékonyabb hatás a zöld tea esetében is három csésze fogyasztásával érhető el.
Oolong, fehér és hibiszkusz tea
Az oolong tea részben oxidált, így íze a zöld és a fekete között helyezkedik el, míg a koffeintartalma és polifenoljai serkenthetik a zsírégetést és a lipidanyagcserét. A fehér tea, mint legkevésbé feldolgozott fajta, antioxidánsokban és EGCG-ben gazdag, amelyek gyorsítják a zsírsejtek lebontását és gátolják újak képződését. A hibiszkusz tea pedig frissítő, savanykás ital, amely hozzájárulhat a testsúly megőrzéséhez, miközben csökkentheti a vérnyomást és a koleszterint. Bár a kutatások korlátozottak, ezek a teák természetes, ízletes és ígéretes támogatói lehetnek a fogyásnak.
Forrás, szerző: velvet.hu