Ütötte-verte, életveszélyesen megfenyegette, egy nap pedig késsel támadt élettársára egy férfi egy nógrádi faluban. Végül a szomszédok mentették meg a nő életét. A férfit gyilkossági kísérlet miatt vették őrizetbe, a bíróság elrendelte a letartóztatását.
A nógrádi faluban élő férfi és élettársa között már régóta feszült volt a viszony, rendszeresen veszekedtek, melynek során a férfi többször is megverte a nőt, ami miatt egyszer már felfüggesztett börtönre ítélték.
Szeptember 30-án a férfi részegen, bedrogozva ment haza, és egyből kötekedni kezdett a nővel, közölte vele, hogy megöli, majd az ablakba verte a fejét, ami miatt kitört az üveg. Ezután széttörte az asszony telefonját, majd elment. Rövid időn belül azonban visszatért, kivett a konyhaszekrényből egy kést, majd elindult vele a nő felé,
miközben azt mondta neki, hogy
most meghalsz!”.
A nő az ágyon ült, és ijedtében sikoltozni kezdett, de nem tudott elmenekülni. A férfi a késsel összevagdosta a nő arcát, ami miatt az felületi sérüléseket szenvedett.
A bántalmazásnak a szomszédok vetettek véget, akik ahogy meghallották a nő sikolyait, azonnal a segítségére siettek, és lefegyverezték a férfit. A férfit a rendőrök őrizetbe vették, és gyilkossági kísérlettel gyanúsították meg.
Az ügyészség javasolta a férfi letartóztatást a szökés, rejtőzködés, tanúk befolyásolása és a bűnismétlés veszélye miatt, illetve, mert attól is lehetett tartani, hogy valóban megöli a nőt, ha szabadlábon marad.
A salgótarjáni bíróság el is rendelte a férfi letartóztatását.
Forrás, szerző: origo.hu