Hiába figyeled gyerekként a saját édesanyádat, hiába beszélgetsz anyává lett barátnőiddel évekkel később, hiába nézel filmeket, olvasol regényeket, pszichológiai könyveket a témában, az anyaságra csak egy bizonyos pontig lehet felkészülni. Azon a ponton túl viszont meglepetések sora ér majd. És nem csak váratlan fordulatok, de olyan személyiségbeli átalakulások következnek be, melyekre nem voltál felkészülve. Ezekről a változásokról faggattunk néhány óvodás-, iskoláskorú gyereket nevelő édesanyát.
Erzsi: "Sírok a filmeken"- Gyerekkoromban, de még a húszas éveimben sem értettem, miért van az, hogy az anyukák olyan könnyen elérzékenyülnek. Olvasnak egy megható történetet, sírnak, megnéznek egy filmdrámát (de néha egy romantikus vígjáték is elég hozzá), pityeregnek. Hogy az anyák napi ünnepségeket már ne is említsük. Aztán megszülettek a gyerekeim, és elkezdtem magamon észrevenni ugyanezeket a tüneteket. Amíg kicsik voltak, azt hittem, biztosan csak a kialvatlanság, hiszen néhány évig nemigen aludtam át éjszakát. Ma már kicsit nagyobbak, de még mindig sírok az emberi történekről szóló könyveken, filmeken (Oké, a legutóbbi filmélményem mondjuk A hó társadalma volt). Aztán rájöttem, hogy a gyerekek érkezésével egyszerűen annyi érzés, féltés, remény és emlék költözik a szívünkbe, melynek többek között ez is velejárója. Egyszerűen mélyül a lélek.
Forrás, szerző: femina