Zsinagóga
Hódmezővásárhely, 6800 Hódmezővásárhely, Szent István tér

Hódmezővásárhely, 6800 Hódmezővásárhely, Szent István tér

Hódmezővásárhelyen a zsidó hitéletről 1810-től vannak adatok. Az első imaház építése 1833-ban kezdődött meg a Károlyi György földesúrtól adományozott telken. A hitéleti központot fokozatosan bővítették, s 1850-re vált szükségessé nagyobb, a megnövekedett közösség igényeit kielégítő imaház felépítésére. Az új zsinagóga Busch Miklós szentesi építőmester tervei alapján 1857-re készült el.

Időközben a zsidó közösség megtízszereződött, és 1905-re újabb bővítés vált szükségessé. A következő évben kiírt pályázatot Müller Miksa nyerte, akinek szecessziós épületei máig meghatározóak a dél-alföldi szecesszió szempontjából. Az átalakítás, mely 1908-ban zárult le főleg a főhomlokzatot érintette, míg a zsinagóga többi részét csak kis mértékben változtatták meg. A középkori katedrálisok kapuzatát idéző porta felett szecessziós rózsaablak található, mely körül a héber felirat magyar jelentése: „Azt mondom az Örökkévalóról: menedékem és váram, Istenem, akiben bízom.”

holokauszt során a hódmezővásárhelyi zsidóság létszáma töredékére zsugorodott, megkezdődött az épület fokozatos romlása.

Napjainkban[szerkesztés]

 

 
A megújult rózsaablak (részlet)

Az épület a nyolcvanas évekre életveszélyessé vált, az összedőlés veszélye fenyegette. A zsinagógát 1984-ben a Város megvásárolta a hitközségtől. 1989-ben kezdődtek nagymértékű felújítások Sisa Béla műemlékvédelmi szakember, építész irányításával. Ekkor újultak meg az időközben szinte teljesen elpusztult díszes üvegablakok Kovács Julianna Ferenczy díjas üvegművész és férje Szilágyi András közreműködésével. Az épületen 2004-ben további felújításokat eszközöltek, környezetével együtt a holokauszt 60. évfordulójára újult meg. Jelenleg teljes pompájában fogadja a látogatókat.

Az épület különleges abból a szempontból is, hogy eredeti berendezéseivel együtt maradt meg. A különleges, kézzel faragott padok eredeti állapotukban maradtak fenn. Ezeket is helyreállítva láthatjuk ma a zsinagógában. Az épület melletti egykori zsidó iskolában Holokauszt Emlékközpont működik, az épület a hitélet mellett rendezvények számára is helyet biztosít.