Nagy Bogi
Sárvár, 9600 Sárvár, Várkerület u. 1.

Sárvár, 9600 Sárvár, Várkerület u. 1.

2025. Július 19. Szombat - 20:00

Nagy Bogi szülei zenetanárok, így már kiskorában közel került a zenéhez. Az iskolájában a rendezvények szereplője volt. Évekig fuvolázott, de a komolyzene mellett a popzene is érdekelte.

Több televíziós tehetségkutató műsorba jelentkezett. Szerepelt az Az ének iskolája, majd a Sztárban sztár +1 kicsi című műsorokban.

2019. február 2-án a Dal 2019 legfiatalabb versenyzőjeként Molnár Ferenc Caramel Holnap című dalát adta elő, amivel a döntőig jutott tovább. A második dala, amelyet kislemezen szintén kibocsátottak 2019 nyarán jött ki és a Gyönyörű káosz címet kapta. Ezt is Caramel írt neki,mint karrierje elején az összes többi dalt is. 2020 tavaszán jelent meg az első saját dala, amely a Véled címet kapta.

Az első nagyobb sikere a Félek című dalhoz köthető, aminek dalszerzője és szövegírója is maga az énekesnő. 2024-ben megjelent első nagylemezük Rendetlenség Remekműve (2024) címmel. 2024-ben Bogiék többek között felléptek a Budapest Parkban, a Campus Fesztivál nagyszínpadán, az Efotton és az MCC Feszten is.

Az előadásai során együtt dolgozott a Bagossy testvérekkel, Szepesi Mátyással, és a Margaret Island tagjaival is.

2022-től a Csináljuk a fesztivált! című Duna TV műsor egyik zsűri tagja.

Helyszín: Nádasdy Fesztivál