20 újabb Xiaomi mobilra jön a MIUI 10 frissítés
Tech ', Mobil Telefon hírek

A Xiaomi nem tréfál, amikor a frissítésekről van szó. Júliusban láthattuk azoknak a telefonoknak az előzetes listáját, melyek megkapják a MIUI 10 rendszert, az első hullám szépen le is zajlott szeptemberben, most pedig a gyártó bejelentett egy rakat további okostelefont, amelyekre hamarosan szintén eljut az interfész.

A MIUI 10 elsősorban a gesztus általi vezérlésére, valamint a “teljes képernyős” felhasználói élményre fókuszál. Az új felületnek köszönhetően a mesterséges intelligencia a fotók megörökítésekor még nagyobb segítséget tud nyújtani, ráadásul a mostanában igen népszerű portrémódot a régebbi, szimpla kamerás telefonok is megkapják. A szoftverrel olyan csengőhangok is érkeznek, amelyek a természet hangjait utánozzák, attól függően, hogy a napnak épp melyik szakában járunk. A Car Mode is sokat javult, ez elsősorban az autóval rendelkező felhasználók számára lesz jó hír. Sorolhatnánk napestig a MIUI 10 újdonságait, de szerintünk Titeket jobban érdekel, mely készülékekre jut el a frissítés.

Következzék tehát a MIUI 10 rendszert hamarosan megkapó Xiaomi telefonok listája: Mi Max 2, Mi 4s, Mi 4c, Mi 5s, Mi 5s Plus, Mi Max, Mi 4, Mi Max Prime, Redmi 5A, Redmi 4, Redmi 4A, Redmi 4X, Redmi Note 5A, Redmi Note 4, Redmi Note 5A Prime, Redmi Note 4X, Redmi Note 4 (MediaTek), Redmi Pro, Mi Note 3, Redmi 5 Plus.

Mint azt látni lehet, akad néhány nem mai csirke is ezek között a mobilok között, így akinek egy kicsit régebbi telefonja van, szintén örülhet az új interfésznek. Ismét szép munka, Xiaomi!

Fontos azonban megemlíteni, hogy ez a kínai piacra szánt modellekre vonatkozik, a Global kiadások kicsit később fognak frissülni, és azok a telefonok természetesen nem szerepelnek itt, amelyeket alapból a nemzetközi piacra adtak ki.

Forrás, szerző: napidroid.hu