Schobert Norbi kiakadt, amiértm a zsűri lepontozta őt és Tatár Csillát
Sztárhírek, Belföld

Schobert Norbi nagyon a szívére vette a zsűri kritikáját a Csak show és más semmi legutóbbi adásában: legszívesebben kiszállt volna a műsorból.

A Csak show és más semmi legutóbbi adásában Schobert Norbi és Tatár Csilla a Hooligans zenekarhoz csatlakoztak, előbbi dobosként, utóbbi pedig gitárosként. Habár Norbit dicsérték a zsűritagok, ő mégis zokon vette, hogy nem kaptak olyan magas pontszámot, valamint azt is, hogy Csilla teljesítményétől nem voltak elájulva az ítészek. A botrány a reklámszünetben tört ki.

„A reklámszünet alatt szóvá tette a pontozást, valamint Badár kártyatrükkjeit is kritizálta. Tatár Csilla próbálta nyugtatni, de Norbi csak nem csillapodott” – mondta a Blikknek az egyik stábtag, de egy másik dolgozó is hasonlóan nyilatkozott.
Indokolatlan volt az egész jelenet.
Egyrészt a pontok nem számítanak, mert senki nem esik ki, ráadásul elég erős pontszámot is kaptak. Mégis
annyira ideges volt Norbi, hogy a TV2 egyik producerét akarta felhívatni, mondván, most azonnal otthagyja a produkciót”
– árulta el a másik dolgozó. Norbi sem tagadja, hogy nagyon felhúzta magát a zsűrin.
„Rengeteg munkánk volt ebben a produkcióban, ami után a zsűri nagyon lehúzott minket, főleg Csillát. Majdnem elsírta magát az értékelés után, ezt rossz volt látni. Mit kellett volna tennie, pörgetnie a gitárt?” – fakadt ki Norbi, majd amiatt is bosszankodott, hogy elment a fülese, így süketen kellett dobolnia. „Ez egy profi, képzett zenész számára is nagyon nehéz, nemhogy nekem.
Nem akartam otthagyni a produkciót, annyit mondtam, hogy legszívesebben kiszállnék,
de a következő partneremre való tekintettel ezt nem fogom megtenni. Ezt a műsort azért vállaltam el, mert jó bulinak tartom. Ez nem egy tehetségkutató, hanem ismert emberek kőkeményen készülnek heteken át, hogy péntek esténként szórakoztassák a nézőket, ezért szerintem a belefektetett energiát méltatni kéne, nem pedig megalázni a másikat!” – tette hozzá Norbi, aki Badár Tomi kritikáját vette leginkább a szívére. „Kicsit Csillánál úgy éreztem, mintha a Guitar Heróban lenne, és úgy nyomná (...)
Nekem is egy kicsit inkább a Norbié volt ez a produkció.
Én doboltam fél évet, ezt már egyszer elmondtam, nekem egyáltalán nem ment. Én amennyire láttam, azért körbe is forgattak, tehát rá lehetett látni a dologra, nem ütöttél félre. Egyébként azt, amit Csillának meg kellett tanulnia, azt ő is nagyon jól megtanulta” – mondta a bűvész, ami valamiért rosszulesett Norbinak. „Azt gondolom, ebben a műsorban nem lenne szabad egyik zsűritagnak sem méltatlan kritikát megfogalmazni már sok éve elismert emberekről.
Badár Tomi most nagyon nem volt fair sem Csillával, sem velem.
Szerintem nem járja, hogy egy látványos show-val elkezdünk egy műsort, majd
egy nyolcperces, dögunalmas kártyatrükkel megadjuk az esélyt a nézőknek arra, hogy egy másik csatornára kapcsoljanak”

Forrás, szerző: life.hu