Zsinagóga - Szolnoki Galéria
Szolnok, Templom út 2

Szolnok, Templom út 2

Zsinagóga - Szolnoki Galéria információk

 

szolnoki izrealita hitközösség 1850-ben alakult meg, az 1898-99-ben épített zsinagógájuk a Koltói Anna téren látható. Az építkezés Lechner Ödön és Pártos Gyula tanítványa, Baumhorn Lipót tervei alapján zajlott.

A zsinagóga épülete

 

Míg a mór stílusú épület külső alaprajza téglalap alakú, belső tere négyzetes kialakítású. A motívumaiban és a kupola szerkezetében erősen érződik Lechner hatása, emellett olasz és német hatások is befolyásolták építészét.
A belső tér ma egyszerű szépségében látható, eredeti, zsinagógákra jellemző berendezéseit és vallási szimbólumait átalakítása során elhagyták.

A Szolnoki Galéria

 

Szolnoki Zsinagóga 1940-ig működött vallási épületként, majd 1960-ban a város felújíttatta, azóta a Szolnoki Galéria működik falai között. A galéria a Damjanich János Múzeum egyik tagintézménye a Tabáni tájházzal együtt. Itt látható a Szolnoki Művésztelep tárlata, valamintidőszakos kiállításoknak is rendszeresen otthon ad.
 
Az építész, Baumhorn Lipót mellszobra a zsinagóga épülete előtt áll, mely Simon Ferenc alkotása.