Szatmárnémeti - Zsinagóga
Satu Mare, Satu Mare str. Decebal, nr. 4

A szatmári zsidóság a Holokausztig a Kárpátmedence egyik legnagyobb létszámú zsidó közössége volt.

Amikor Szatmárról beszélünk, a valamikori Szatmár vármegyére gondolunk, amely Mátészalkától és Csengertől egészen a Gutin hegység lábáig, Nagybánya, Nagysomkút és Szinérváraljáig terjedt.

Szatmáron hiteles forrásban a zsidók először 1712-ben szerepelnek, mint Morvaországból és Galiciából betelepülők. Egyes történészek szerint már éltek itt zsidók a XIV században is. Károlyi Sándor gróf 1724-ben több családot telepít Nagykárolyba és Erdődre. A szatmári vidékekre sok zsidó a szomszédos vármegyékből ( Máramaros, Ugocsa és Szabolcs) , illetve Galíciából települtek le. Így , 1786-ban, Nagykárolyban már 1796 zsidó élt , a vármegyében pedig 2573. Számuk folyamatosan gyarapodott: 1825-ben 7305, 1870-ben 16841, 1910-ben 29468.

A szatmári zsidóság fő foglalkozása a kereskedelem és az ipar volt. 1842-ben megengedték a zsidók szatmárnémeti letelepedését. A városba költözött első családok a következőek voltak: Grosz, Borgida, Spitz, Dániel, Steinberger, Kesztenbaum, Trébics, Farkas, Klein és Freund. Ugyanabban az évben megalakul a város első hitközsége, az első zsinagógát a Várdomb (Decebal) utcán 1852-1858 között építik meg. Ennek helyére 1892-ben megépitik a jelenlegi, 850 helyes zsinagógát. Ez a zsinagóga ugyanazon terv szerint épült, mint a nagyváradi és a dési.

1867 után, az új jogrendszer szellemében lehetővő válik a zsidóság emancipációja, és ezáltal ingatlanszerzése is. Megnyilt ezzel a mezőgazdasági birtokszerzés lehetősége. A vármegye egyik legnagyobb  földbirtokosa  a Csengeri Máyer család volt. A kiegyezés után a kereskedelmet főleg a zsidók irányitották. A minden településen meglévő üzleteken kivül, a zsidók hozzájárultak a megye gazdasági fejlődéséhez is.

A szatmári ipart nagy részben szintén zsidók irányitották: Freund-textilipar, Szabó és Reiter, az Unió gépgyár, Princz testvérek gépipar és edénygyár, Markovits testvérek-szeszipar, Willinger-téglagyár, Reiter-csokoládégyár, Frenkel-cukorkagyár. A nyomdák tulnyomó többsége zsidó tulajdonban volt. Az értelmiségi pályákon a zsidók ragyogó pályát futottak be. Az orvosok, ügyvédek, mérnökök, banktisztviselők többsége zsidó volt.

Szatmárnémetiben 1850-ben 128, 1880-ban 2855, 1910-ben 7194, míg 1941-ben 12960 zsidó élt az 52048-as összlakosságból.

Ezzel a negyedik legnépesebb zsidó lakosságú erdélyi város volt. A zsidóság két templommal (ortodox és status quo ante) és 25 imaházzal rendelkezett a városban.

A városban 2 hitközség volt: az ortodox és a status quo ante. Az ortodox hitközség 1842-ben alakult és a következő főrabbik működtek: Mandelbaum Benjámin(1842-1897), Grünwald Juda és Lázár(1897-1928) és Teitelbaum Joel(1935-1944).

 A status quo ante hitközség 1898-ban alakult. Elnöke Csengeri Máyer Sándor, később Princz Ármin volt. A rabbik pedig: Jordán Sándor( 1903-1935), Friedmann József(1935-1944) és Klein Ernő( 1946-1948). Mindegyik hitközségnek saját temetője volt.

Dr.Jordán Sándor főrabbi irányítása alatt, 1905-ben megalakult a helyi Cionista szervezet, amelyet később Borgida József és Schwartz Lajos vezettek. Később létrejöttek a következő szervezetek: Barisszia, Mizrachi, Betár, Hasomer Hacair. Az első zsidó iskola 1864-ben alakult meg, 1936-ban a következő iskolák müködtek: Talmud Tora a Petőfi utcán, Tarbut  az Eötvös(Cuza Voda) utcán, Saare Tora a Várdomb utcán, Szefárd a Báthory (Martirilor deportati) utcán. A Várdomb utcai elemi iskolát az 1920-as években építették.

Szociális téren létrejött a Zsidó Beteg Önsegélyző Egyesület, a Zsidó Árvagondozó, az Izraelita Nőegylet.

1927-ben létesítik a Zsidó Kórházat, igen jó felszereltséggel. Az adományozók és fenntartók Csengeri Máyer Sándor, a Berall,a Borgida, Princz és Guttmann családok voltak.

Jelentősebb számú zsidó lakossága volt Nagybánya, Nagykároly, Nagysomkút, Szinérváralja, Aranyosmegyes és Sárközújlak településeknek.Nagykárolyban 2 ortodox és egy szefárd közösség létezett. Itt a következő cionista szervezetek működtek:WIZO, Aviva,Barisszia, Mizrachi.A nagykárolyi zsidók közül gazdasági téren a következők emelkedtek ki:Reiter és Rosenberg-téglagyár, Spitz-fakereskedelem, Róth- borkereskedelem, Fried és Wasserlang-gabonakereskedelem. A zsinagógát 1866 és 1890 között épitették.

Magyarországon az 1944.március 19-i német megszállás után mozgásba lendült a közigazgatási-rendőri rendszer a zsidó deportálások előkészítésére.. Az április 25-én Szatmárnémetiben megtartott értekezleten Endre László belügyi államtitkár kiadta a rendeleteket az észak-erdélyi zsidók deportálására.Május 3-án megkezdik  a gettózást Szatmárnémetiben, Nagybányán és Mátészalkán. A szatmárnémeti gettó a következő utcák között lett felállítva:Kölcsey(Iuliu Maniu) utca, Károlyi köz (Kogălniceanu), József főherceg(Brâncoveanu) utca, Báthory(Martirilor deportaţi) és Kert (Golescu) utcák. Ezen a végzetes napon, a felelős helyi hatóságok (Csóka László,szatmárnémeti polgármester, Czégényi Károly rendőrparancsnok, Demény Miklós csendőrparancsnok) kiküldték az e célból létrehozott csapatokat, hogy összegyűjtsék lakásaikból a zsidókat. Három nap leforgása alatt ez a művelet befejeződött. A gettóban 18900 zsidót zsúfoltak össze, a szatmárnémetieken kívül 2200 nagykárolyit, illetve a Szatmár megyei községek zsidóságát.

A szatmárnémeti gettó parancsnoka Sárközi Béla volt.A gettóbeli Zsidó Tanácsba a zsidó közösség megbecsült tagjai voltak: Schwartz Zoltán, Rosenberg Sámuel,Borgida József.

Szatmárnémetiből 6 szerelvény indult Auschwitzba(átlagosan 3300 személlyel). A szerelvények május 19,22,26,29,30-án és június 1-én indultak, összesen 18863 deportáltal. A hat vonat visszatérés nélküli útja Birkenau és Auschwitz haláltáboraiba vezetett.

1946-ban a Kolozsvári Népbiróság életfogytiglanra ítélte a horthyista közigazgatás előbb említett felelőseit. Egy részüknek sikerült a számonkérés elől megszökniük, a többiek leülték büntetéseiket.

1946 júniusában tartották meg az áldozatokról a megemlékezést, amely alkalomból eltemették a zsidókból Auschwitzban készített RIF szappant.

A háború után, az 1947-es népszámlálás szerint, Szatmár megyében már csak 10597 zsidó élt. A többi 14440 a nácizmus áldozata lett.

A szatmári zsidóság , az idők során sok jeles személyiséget adott. Megemlítjük azokat is akik tevékenységükkel kötődtek Szatmárhoz: Acsády Ignác nagykárolyi születésü történész, Chorin Ferenc és Kelemen Samu szatmári képviselők, Jászi Oszkár politológus, Csehi Gyula, Markovits Rodion és Szép Ernő írók, Dénes Sándor újságíró, Erdős I.Pál festő, Harag György rendező.

Ma, az idők viszontagságát túlélő szatmári zsidók, egy kislétszámú, de nagyon aktív hitközségben élnek, Décsei Miklós jogász vezetése alatt. A hitközség tagja a Romániai Zsidó Hitközségek Szövetségének. 

A történelmüket , mely régi és megrázkódtatással teli, a valamikori jelenlétüket fellelhetjük a Várdomb és Bem utcai zsinagógák falaiban, a Főtéri Zsidó-korzó egykori üzleteiben, a házakban, melyekben valamikor a Princz, Borgida , Schönberger, Spitz stb. családok laktak, a két zsidó temető sírköveiben, a szappan felkavaró sírjában, vagy a Holokauszt Mauzóleumában.